Visszajelzés

Örülnék neki, ha aki olvassa (ha van ilyen), kommentálná a bejegyzéseket. Kíváncsi lennék mások véleményére esteleg hasonló történetuekre! :-)  (Tudok ám mosolyogni is, nem csak panaszkodni!)

Élet a lakótelepen I.

Azért kapott a cím számozást, mert van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem ez az egy bejegyzés szól majd erről.

Egy lakótelepen élünk. Férj, Kiscsicsi és én. 2 szobás albérlet egy tíz emeletes ház magas földszintjén. Ami kb. inkább első emeletet jelent, itt mégis földszintnek hívják. A lakás úgy helyezkedik el, hogy az összes ablak a forgalmas parkoló felé néz. Ha ez még nem lenne elég, a nagyszoba ablaka alatt vannak a szemetesek, a kisszoba ablaka alatt pedig a biciklitároló helység és a lépcsőház bejárata van.

Nem konkrét történetet írnék most le, csak az általános tapasztalatokat.

-A biciklisek a tárolóba csak és kizárólag úgy tudják betenni a biciklijüket (vagy kivenni), hogy az ajtót (vasajtó) legalább 4-5 alkalommal be kell, hogy csapják.

-Az ablak alá csak azok parkolnak:

1. akiknek nehezen indul az autójuk,
2. akiknek fura hangokat ad ki az autójuk,
3. akiknek csak úgy csukódik be a kocsijuk ajtaja vagy csomagtartója, ha jó erősen és többször becsapják.

-Mindenkinek pont a kapuban van nagyon fontos megbeszélni valója telefonon, vagy személyesen.

És mindez az esetek többségében természetes este 10 és reggel 7 között zajlik.

A bunkók nem gondolnak arra, hogy "nézd már, ott egy ablak (ami jó időben még nyitva is van), nem zajongok, mert még megzavarom az ott élők nyugalmát"!

És akkor vannak még a rendhagyó események is, amik az ablak alatt történhetnek! De erről majd máskor, egy másik bejegyzésben...

Augusztus húsz

Ez a történet tette be nálam a kaput. Ez ihlette meg a blogot.

Férjemmel és a 11 hónapos kislányommal az anyósomnál nyaraltunk egy hétig egy Balaton parti faluban. Anyós házával szemben egy nagy füves terület van és a füves rész után van az iskola. Itt szoktak minden évben tábort rendezni az egyik hitgyülekezet hívei. Ezzel még nem is lenne semmi gond. Sajnos úgy viselkednek, mintha övék lenne az egész falu. Ez jellemző lehetne amúgy szinte minden nyaralóra (tisztelet a kivételnek). Viszont vannak emberek, akik nem nyaralni vannak a Balatonnál, hanem ott élnek. Ezt sokan nem veszik figyelembe.

Tehát! Kislányomat este 10 órakor szoktam lefektetni. Izgultam egy kicsit, hogy mi lesz a tűzijátéknál, de szerencsére nem ébredt fel. Már mi is lefeküdtünk, kb. fél 11 volt. A hitgyülisek sátrából kihallatszott a zene. Nem volt zavaróan hangos. Az már annál inkább, hogy 3 percenként úgy sikoltoztak, mint tinilányok a One Direction koncerten. De még akkor sem akadtam ki. Arra lettünk figyelmesek viszont, hogy a kapunk előtt egy személygépkocsi áll és járatja a motort. Majd mögötte megállt egy kisbusz is. Tuti, hogy gyülisek voltak, mert onnan kanyarodtak ki. Vártunk egy kicsit, hátha elmennek. Aztán a személygépkocsi mellett megállt egy másik és elkezdtek beszélgetni. Mire a kutya elkezdett ugatni. Na, erre én már nem bírtam tovább és kimentem, pizsamában. Mondom a sofőrnek, hogy jó lenne, ha arrébb állna, mert felébresztik a kislányomat. Látszott rajta, hogy még ő van megsértődve..., de azért előrébb gurult.

Na most, ha nem nézzük azt, hogy zavart minket a berregés és a kutyaugatás, akkor is baromi nagy bunkóság beállni más kapujába. Pláne, ha az kocsibeálló is. A szomszéd például 10 után jár haza kocsival. Biztos értékelte volna, ha az egész napos meló után még egy idiótát is helyre kell tennie. 

Már nem azért, de milyen vallás az, ahol a hülyeség erény? Annyi eszük sincs, hogy odafigyeljenek olyanokra, akiknek végülis a vendégeik. Szép kis köszönet. Sajnos nem csak ebből az egy sztoriból indulok ki. Nem ez az első év, hogy ott táboroznak.

Határtalan H

Határtalan H. Vagyis határtalan hülyeség. Az emberi hülyeség, az határtalan. És ezzel nap, mint nap szembesülök. Valószínűleg nem vagyok vele egyedül. Persze én sem vagyok hibátlan, vagy tökéletes, de igyekszem úgy élni, hogy másokat ne idegesítsek, ne akadályozzak, ne zavarjak. Egy kis odafigyelés, belegondolás hiányzik az emberekből.

Tehát ebben a kis blogban szeretném megörökíteni a velem törént mindennapi "határtalanságoskodásokat". De szép szó! :-)